Mit is mondhatnék... 2 napja volt Valentin nap... szivecskék, szerelmesek, rózsák és bonbonok...Én meg egyedül a szolgáltatómtól kaptam "szeretlek" sms-t, mondjuk ami azt illeti le is szarom de az irónia kedvéért megemlítettem . Sosem voltam az aki kiveszi a részét a "jó" dolgokból...Nem pózoltam menyasszonyi ruhában mert nem táncoltam a szalagavatós bálunkon...sőt mondok jobbat...ott sem voltam... kishíján elkéstem a szalagavatómról is, nem adtam szerenádot egy tanáromnak sem, és kotta másnaposan álltam végig a 4 órás középiskolai ballagásomat egy kibaszott rózsaszín lufival a kezemben. Ami az akkori állapotomat illeti nem az érdemeim közé tartozik, de végülis kinek ártottam vele? hiszen nem hánytam le senkit, csak nekem volt rossz, de az elötte lévő esti jókedv és a barátok kárpótoltak mindenért, Azt viszont elmondhatom magamról, hogy megfestettem a tablónkat és profi módon ragasztgattuk be a padtársammal a képeket. :D Nem is tudom minek nevezhetném magam ilyen iskolaévek után... semmiképp nem átlagosnak, de hogy az a szeretetre méltó lány sem voltam az egyszer szent. :)
Úgy érzem ez a blog csak kritikus időkben van használva... :D Hát ilyen időket élünk. :)
Alig, hogy két évtizede koptatom magam a Föld nevű bolygón, ha a múltamra gondolok talán letettem valamit az asztalra, még ha a végén nem is lett happy end... milyen is lenne, ha már 20 évesen befutnék... :D
A talán nagyon érdekes szó... sokszor szerepel az életemben. "Talán sikerül, talán meg lesz, talán kellek neki és talán még szeret is."
Talán az érdemeim közé írható, hogy 19 évesen már elmondhattam magamról hogy saját tetováló szalonom volt. - Tönkre tették! -
Talán az is érdemem hogy ugyan ennyi idősen már különköltöztem a szüleimtől és saját háztartást vezettem...Persze, most lehet hurrogni...ez a dolgok rendje...és azt is tudom hogy anyukám már 16 évesen benne élt ebben a dologban, de mai világviszonylatban szerintem elég ritka, tekintettel arra hogy sokan még 27 évesen sem léptek ki a család komfortzónájából.
Talán az is érdemem hogy a középiskolai éveim alatt, ahogy a szabadidőm engedte, már a fővárosban igyekeztem a lehető legjobban elsajátítani a "szakma" csínját-bínját.
Talán az is érdemem lehetne, hogy rávettem magam arra, hogy újra iskolapadba üljek és letegyek egy szakmát... Furcsán hangzik persze, de nekem ez komoly lelki erőfeszítésekbe került... Nem azért mert lusta vagyok, hanem azért mert iszonyatosan rosszul bírom a rendszeres és mindennapi frusztrációt és stresszt amit csupán a környezetemben lévő diáktársaim váltanak ki belőlem. Egy kicsit szánalmas de nagyon sok támogatást kaptam mindenhogy a szeretteimtől ez idő alatt...Köszönet érte. :)
Szóval itt ülök egy törvényeket nem nagyon tisztelő "oszlopos" tagja a gyönyörűen haldokló társadalmunknak, aki már látott legalább annyi rosszat maga körül, hogy egyenes ember legyen és többre tartsa a becsületet és az őszinteséget saját egójánál.
Ami az elmúlt 4 évemet illeti, voltam már sok minden, ezt talán bizton állíthatom. A nő aki hazudott, és aztán akinek hazudtak, aki kihasznált mást, és akit kihasználtak, aki boldoggá tett másokat, és az is akit boldoggá tettek mások, akinek tartoztak és az is voltam már aki sokkal tartozott, bántottam másokat és mulasztottam el segítséget, bántottak és én sem kaptam segítséget... loptam , aztán engem is megloptak, tiszteltem és engem is teszteltek, elhagytam mást aztán engem is elhagytak, szerettem és engem is szerettek és még sorolhatnám... sosem érne véget hiszen ezt te is tudod ugyan ebben a cipőben jársz.
Arra kellett rájönnöm hogy nem vagyok jó ember, és ez a felismerés az egyik legijesztőbb dolog amivel szembesülhetsz.
De az talán jobbá tehet hogy felismerem a hibáim és szeretet teljesebb életet próbálok élni már egy ideje, nem felszínesen ahogy azt előzőleg...Hanem boldogan, valaki mellett akire számíthatok és aki számíthat rám.
Én vagyok az aki mindenkinek túl jó és senkinek sem kell! :)
